Negyven éve alkot a kunhegyesi asztalosmester

A tavalyi esztendő végén, nyugdíjba vonulása alkalmából a Magyar Iparszövetség emlékgyűrűjét vehette át Nász István. A kunhegyesi asztalosmester korán kezdte a szakmát. Mindössze tizenkilenc éves volt, mikor megkapta első iparengedélyét. Ha valaki, akkor ő tényleg sok mindent tud a faműves szakmáról.

– Az asztalosszakmát egy élet alatt sem lehet teljesen kitanulni. Akár úgy is fogalmazhatnék: a jó asztalos holtig tanul – állítja Nász István, aki több mint négy évtizede van a pályán, de elmondása szerint még most is tanul új dolgokat. Hosszú szakmai pályájára az emlékgyűrű tette fel a koronát.

– Nem tudtam róla, a családom is jól titkolta. A szövetség budapesti évzáró közgyűlésére tartottunk, s már Abonynál jártunk, mikor a feleségem elmondta, hogy valójában miről van szó – meséli a szakember. – Az igazat megvallva, előző este már volt egy sejtésem, miután a nejem figyelmeztetett: másnap öltöny-nyakkendő!

– Ha újra kezdhetném, akkor is asztalosnak mennék – jelenti ki határozottan. – Igaz, sok buktató van ebben a szakmában, de nagyon szeretem – érvel.

Bár ez az első szakmai elismerése, különféle újságokban – így például az Új Néplap hasábjain is – többször jelentek már meg szakmai írásai.

Szülei kenderesi kötődésűek, de a közeli Bánhalmára sodorta őket az élet. Gyerekkorát ott töltötte, majd az általános iskola elvégzése után Kisújszállásra került. Kitanulta az asztalosszakma csínját-bínját. A pályaválasztás nem volt előzmény nélküli. Egészen fiatal volt, mikor a család egyik ismerősén keresztül megismerkedett a szakmával.

– Ha újra kezdhetném, akkor is asztalosnak mennék – jelenti ki határozottan. – Igaz, sok buktató van ebben a szakmában, de nagyon szeretem – érvel.

Tanulmányai befejezése után fél évet helyben dolgozott, mielőtt felkerült volna Budapestre. Az építőiparban helyezkedett el, de alig több mint egy esztendő múltán a szíve hazahúzta. Egy kunhegyesi bútorboltban kezdte, ahol kis idő elteltével kinevezték boltvezető-helyettesnek. Miután feleségével megismerkedett és összeházasodott, Bánhalmára költöztek. Iparengedélye birtokában egy kis műhelyt alakított ki, és a szükséges gépek beszerzése után azonnal dolgozni kezdett.

Egészen 1975 októberéig, mikor megkapta behívóját. Két év sorkatonai szolgálatot követően a Középtiszai Állami Gazdaságban vállalt munkát. Egy évvel később már a magánszférában dolgozott. Ott találta meg az igazi, neki való kihívásokat. Egyedi megbízásokkal foglalkozhatott, rengeteget tanult az első években. Sok tanuló pallérozódott a keze alatt. Még mostanság is akad néhány fiatal, aki nála tölti gyakorlatát, de szomorúan látja, hogy jellemzően nem maradnak a szakmában. Sokszor érdektelenséget tapasztal részükről és a szakoktatásban is fedez fel hiányosságokat.

– Örülök neki, hogy hosszú távon gondolkozó, megbízható emberekkel dolgozhatok együtt. Már fél mondatokból is megértik, mit kérek – jegyzi meg az 1954-es születésű férfi. – Számos megrendelést teljesítünk helyben és a környéken. Egyedi bútoroktól egészen a nyílászárókig. Külön büszkeséggel tölt el, hogy a műemléknek számító kisújszállási orvosi rendelőhöz mi gyártottuk az egyedi ajtókat és ablakokat. Tavaly a kunhegyesi városháza patinás épületének felújítási munkálataiban is részt vettünk.

– Nem csodálkoznék rajta, ha néhány év, évtized múlva a fa nyílászáró újra reneszánszát élné majd – vélekedett.

A szöveg megegyezik a SZOLJON hírportálban 2019.02.22-én megjelent cikkel (Ujvári László írása)

Feleségével 1974-ben házasodtak össze, két gyerekük született, akik összesen négy unokával ajándékozták meg őket. A bútorgyártást ma már többnyire fia felügyeli, de Nász István is napi szinten részt vesz a munkában. Amíg egészsége és fizikai állapota engedi, továbbra is szeretne dolgozni.

Kérdésünkre válaszolva elmondta, nem igazán bízik az utóbbi időkben népszerűvé vált műanyag nyílászárókban. Meglátása szerint el kell ismerni azok előnyeit, ám csak később fog kiderülni, hogy időtállók-e. A fa nyílászárók már évtizedek, évszázadok óta bizonyítanak. Műanyag társaik viszont még nincsenek annyi ideje a piacon, hogy messzemenő következtetéseket lehessen levonni.